Ezt a blogot eredetileg azért kezdtem el írni, hogy a Down-szindrómával élő emberek jobban benne legyenek a köztudatban, hogy ne csak negatív képzettársítások járuljanak a kifejezéshez. A beköszönő posztban azt írtam, a nehezebb munkát vállaljuk mi, hozzátartozók. Azóta sokat társalogtam sorstárs szülőkkel, olyanokkal is, akiknek már felnőtt gyermekük van, és rájöttem, hiába szeretnénk mi mindent megadni, könnyen lehet, hogy nem lesz rá lehetőségünk örökké. Egy ép gyermek esetében a szülő feladata, hogy önálló életre nevelje gyermekét, persze támogatja lehetőségeihez mérten akkor is, ha már felnőtt, de mégis az az élet rendje, hogy a saját lábára álljon. Egy értelmi sérült ember viszont sajnos soha nem tud teljesen a saját lábára állni. Ezért kell keresnünk a lehetőségeket, hogy megoldjuk az életüket arra az időre is, amikor mi már nem leszünk mellettük. Az alábbiakat olvasva az embernek kétségei támadnak, hogy lehetséges-e ez egyáltalán.

Az alábbi leveleket egy szülő írta a minap elkeseredve a sorstárs levelezőlistánkon. Felnőtt lánya, Bea Szegeden él egy védőotthonban, és dolgozik, pontosabban már csak dolgozott:

„Sziasztok!
Délelőtt Bea munkavezetője hívott sírva. Ma Beának is felmondtak. Nem ért váratlanul, csak nagyon rosszul. "Segítjük a fogyatékosok munkavállalását!!!!" Hogy mi módon??? Hát ezt mi nem tudhatjuk.

A Kálvária Védőotthonból 21-en jártak ki dolgozni. Mai nap 4-5 dolgozójuk van, de ez is napok kérdése, hisz a munkahelyüket bérbe adják, a dolgozókat (kb. 200 fő) elküldik. Bea úgy zokogott a telefonba, hogy majd a szívem hasadt meg. Hiszen ő igyekezett, mindig megdicsérték stb. stb. Ma pedig közölték, hogy holnaptó nem kell mennie. (Pontosítás: kapott 2 hét felmondási időt.)

Ez engem nem ért váratlanul. Az azonban "jópofa" volt, hogy felhívtak, azonnal menjek le és írjam alá a papírt. Mondtam NEM. Majd pénteken megyek Beáért, akkor majd aláírom a papírokat. (Bea kizárólagos gondnokság alatt áll, pont a hasonló esetekre!!!)
Eltelt kb. fél óra és hívott Bea cége, hogy azonnal üljek autóba, és menjek aláírni a papírokat. Mondtam, hogy nem, de ők jöhetnek hozzánk, hisz a távolság pont akkora. Na kiakadtak, hogy mit képzelek.

Ne értsetek félre, de megint megkérdőjeleződött, amiért mi Beát annak idején egy akkor "magán" intézménybe irattuk. Azóta ez egyházi intézmény. A térítési díjra már nem elég Bea jövedelme. Mi is lesz a jövő??? Ma igen sírhatnékom van.  Elintéztem a lányom jövőjét??? Vagy nem??? Vagy mi van ilyenkor??? Mert amíg élek és van munkahelyem???, de ha nincs???

Gabika holnap elviszi a csajt magukhoz vigasztalódni. Biztos nagyon szupi lesz. Na és tovább??? Most olyan rossz passzban vagyok. Ha valaki tud valami reménykeltőt, várom.

Beamami”

„Bea nagyon szeretett munkába járni. Olyan sok mindent tanult. Élvezte, hogy mások is dolgoznak ott, nem csak a Kálvária lakói. Mindenkivel jóban volt, mindenkit szeretett. És fontos, hogy feladata legyen. Sokszor, szinte havonta megkérdezte, hogy én képes vagyok-e annyi pénzt keresni mint ő. Olyan tündéri volt.

Na de mi lesz, ha én nem leszek??? Ki fizeti a térítési díjat? Vagy hová rakják a kölkömet? Az utcára???”

„Bea annál sokkal többre képes, minthogy otthon henyéljen. Azt nem mondom, hogy ha hagynák, akkor nem lenne erre képes. Na de, ha minket senki és semmi nem ösztönözne, akkor biztos, hogy nem lógnánk egész nap?

Bea szeretett munkába járni, dolgozni. Szerette megtanulni az új munkákat. És meg is tanulta. Most miről beszélünk? Nem a munkájával, a teljesítményével volt gond. Csak úgy!!!

Felmondtak. Fellebbezésnek helye nincs. Megkapja a felmondási időt, a végkielégítést és ennyi. Nem értem! Jobb lesz, amikor ezek az emberek segélyt kérnek? Mert előbb-utóbb oda kényszerülnek. Nem jobb, ha dolgoznak?

Tudom, nem a legnagyobb nyereséget hoz, aki csomagolópapírt számol és hajtogat, akik szemeteszsákot csomagolnak tizesével, műanyag evőeszközt vagy tányért számolnak és csomagolnak, stb. stb.

Olyan fontosnak tartották magukat. És holnap??? Mit mondjak neki?”

Patyik Gabriella a szegedi Szivárvány Szülő Alapítvány elnöke így reagált a történtekre, szintén a levelezőlistán:

„Tényleg ennyire „vad” világot élünk? Már a fogyatékosokat sem kíméljük? Irány Európa, irány az integráció, irány a segített önálló élet? Irány a humánum?

Nem igazán értem, hogy ma, amikor a cégeket igyekeznek ösztönözni, hogy foglalkoztassanak megváltozott munkaképességű embereket, amikor erre állami támogatás jár (azt gondolom nem is kicsi), akkor hogyan állhat elő egy ilyen helyzet??? Értem én, hogy válság van, de azt gondolom, hogy a fogyatékosok munkavállalását illetően nincs, vagy legalábbis erről nem szólt a fáma, hogy az ő támogatásukat is megnyirbálták volna, akkor meg ez hogyan fordulhatott elő???

A kép illusztráció
 

A SZEFO újszegedi részlegében felmondtak a sérült embereknek. Akiket tegnap még dicsértek jó, pontos és precíz munkájuk miatt, azoknak ma egy „köszönjük, ennyi volt” jár…

Hogyan fordulhat ez elő???

2009. Magyarország, Szeged… Ahol be lehet zárni integráló ovit, ha casino készül a közelbe telepedni, ahol be lehet zárni spec.iskolai csoportot "sokba kerülnek nekünk az Önök gyermekei" címszóval (ez így szó szerint hangzott el egy "illetékes" elvtárstól), ahol meg lehet szüntetni a fogyik munkahelyét, mert majd kiadják-eladják valakinek, akinek valószínűleg érdeke fűződik az ügylethez. Európa szíve, Magyarország napfényes városa 2009! Hurrá!

Mindenesetre igyekszem/szünk nem hagyni annyiban a dolgot, próbálok egy kis vihart kavarni, megpróbálni segítségül hívni a médiát... nem tudom... hátha... mindenesetre talán valami... bááár, az előző ügyekből kiindulva lesz 1-2 nap visszhang, aztán semmi... nem tudom mit tehetnénk, mert ez így tényleg nem lehet... nem szabadna hagyni...

Igaza van Beamaminak, ezután a lakóotthon díját sem tudja majd így Bea fizetni, hiszen nem lesz munkabére. A szülőkre meg meddig lehet még terhet pakolni? Na az meg nonszensz, hogy majd a tesók... bocs, ez lenne a legutolsó gondolatom!

Munkahelyet másikat találni? Na, ja, ha az olyan egyszerű volna... most amikor az "épeknek" sem megy, nemhogy a mi gyerekeinknek...

Nagyon szomorú vagyok, nagyon megértem Beamamit, hogy szomorú, és tehetetlen, és kilátástalannak látja a helyzetet.”

Néhány tény a szabályozásról és a fogyatékosfoglalkoztatás állami támogatásáról

Az Index kérdésére a Szociális és Munkaügyi Minisztérium válaszában elmondta:

A költségvetés stabilitásának biztosítása érdekében valamennyi tárcánál szükségessé vált az előirányzatok egy részének zárolása. Ez eredményezte tárcánknál a Munkaerő-piaci Alap (MPA) Rehabilitációs Alaprész (RA) 2009. évi keretének 3,3 milliárd forintos zárolását. Ennek oka, hogy a gazdasági válság miatt jelentősen csökkentek az MPA bevételei, a másik oldalon pedig sokkal többet költünk a gazdasági válság következtében munkanélkülivé vált emberek napi megélhetésének biztosítására.

A Munkaerő-piaci Alap 2009-ben eddig 53 milliárd forintot fizetett ki a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának elősegítésére. Ezen kívül a Társadalmi Megújulás Operatív Programon (TÁMOP) belül több program is fut a hátrányos helyzetű és megváltozott munkaképességű emberek, illetve segítőik munkaerő-piaci helyzetének javítása érdekében. Amikor a zárolások megtörténtek, prioritási sorrendet kellett felállítani arról, hogy a tárca mire tud pénzt fordítani, illetve milyen alapokat kell zárolni. A rendelkezésre álló 53 milliárd forint a munkahelyek megtartására szolgál, hiszen a válság időszakában a már munkában álló emberek munkahelyének megőrzése az elsődleges prioritás.

Ugyanakkor megoldást találtunk arra is, hogy a rehabilitációs alaprészből a szolgáltatók elhelyezésének további működését biztosítani tudjuk. A zárolás a jelen gazdasági körülmények között nem oldható fel, de egy 500 millió forint keretösszegű pályázattal 12 hónapra a Szociális és Munkaügyi Minisztérium a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítványon keresztül biztosítani fogja, hogy a 44 civil szolgáltató továbbra is folytatni tudja a munkáját. Egy részük 2009. július 31-ig tudna működni, azonban a tárca mindenképpen gondoskodik arról, hogy tovább folytathassák a tevékenységüket. A pályázat várhatóan július elején jelenik meg.

2008. évben ugyanilyen összegű támogatási előirányzat állt rendelkezésre a megváltozott munkaképességű munkavállalók rehabilitációs és szociális foglalkoztatásának támogatására (53 milliárd). A költségvetésből bértámogatással 17 ezer fő megváltozott munkaképességű munkavállalót foglalkoztattak a munkáltatók, további közel 11 ezer fő foglalkoztatásához részesültek bér-támogatásban és azt kiegészítő, pályázati úton elnyerhető költségkompenzációs támogatásban a foglalkoztatók. A pályázati eljárás keretében kiemelt támogatásban (rehabilitációs költségtámogatás) részesülő védett szervezetek által foglalkoztatott megváltozott munkaképességű emberek létszáma mintegy 19 ezer fő volt.

Idén a foglalkoztatott létszám várhatóan az elmúlt évihez hasonlóan alakulhat.

Akkor hol van a probléma?

Úgy tűnik, a baj nem a foglalkoztatás támogatásánál keresendő. Munkahelyek megszűnhetnek, vagy átalakulhatnak. A fő baj az, hogy egy értelmileg egészséges ember képes magának új munkát keresni, de egy fogyatékos nem. A rábízott megfelelő munkát lelkiismeretesen ellátja, de abban szüksége van segítségre, hogy munkát kapjon. Amíg a család mellette van, addig van, aki segítsen. De mi van azután? A lakóotthon megoldás arra, hogy tető legyen a feje fölött, kapjon enni és legyen társasága. De azt is fizetni kell valamiből. A szülő sajnos nem nyugodhat meg, hogyha sikerült egy lakóotthonban elhelyezni a gyermekét, mert semmi nem szól örökké.