Nézem, ahogy alszol,
Keresem az érzést:
Én már nem is sírok,
A lelkem már békés.

Egy ígéret voltál,
Ábrándoztam rólad.
Nagy terveket szőttem,
Hogy Te váltsd majd valóra.

Nézem, ahogy alszol.
Békés, nyugodt álom.
Fél év bölcsessége
Világítja arcod.

Mikor megszülettél
És elvittek tőlem,
A szívem üres volt,
Nem tudtam, mit érzek.

Néztem a fotódat:
Egy ismeretlen gyermek.
Azt mondták, beteg vagy,
Hogy is értsem ezt meg?

Aztán találkoztunk,
Az anyukád lettem.
Őriztem az álmod,
Tápláltam a tested.

Nem volt időm arra,
Hogy nagyon tépelődjek,
Csak mikor aludtál,
S a lelkembe néztem

Láttam a kisfiút:
Hogy lesz majd felnőtté,
Hogyan talál társat,
Bölcsen majd hogyan él.

És akkor megszólalt
Bennem a félelem:
Bölcsesség, szerelem,
Távoli ez neked.

Akkor sírni kezdtem,
Marcangolt fájdalmam.
Nem találtam vigaszt,
Hiába próbáltam.

Ma is, hogyha látok
Sok helyes tinédzsert,
Elszorul a torkom,
Hogy Te majd más leszel,

De ma már nem sírok,
Helyette mást érzek:
Nézem, ahogy alszol,
S a kíváncsiság éltet.

Látom, hogy ügyesedsz
Kicsit lassan talán,
De huncut mosolyod
Kárpótol, bizonyám!

Látom társaidat,
Ki miben remekel.
Lehet, hogy nehéz lesz.
Ez most nem érdekel.

Gyönyörű baba vagy,
Dicsérnek az utcán.
Furcsa volt először,
De büszke vagyok Rád.

Nézem, ahogy alszol:
Békés, nyugodt arcod.
Az én gyermekem vagy
és megvívjuk a harcot.